„Azt hiszem, erre nincsen egyetemes válasz. Az én esetemben úgy történt, hogy pontosan tudtam, milyen anyagokkal szeretnék dolgozni – rézzel, kagylókkal, színes cseh és indiai üveggyöngyökkel, ásványokkal -, és ezeket variáltam, alakítottam tetszés szerint.
A vásározásban volt már tapasztalatom, tudtam, hogy csak akkor érdemes kivinni az ékszereim bármilyen piacra is, ha van akkora készlet, hogy bőven tele tudjam pakolni az asztalt. Az irány megvolt, nyitottam egy Instagram fiókot, hogy legyen valami elő-reklámféle, és nekiültem csinálni az ékszereket.
Munka és gyerek mellett a vasárnapjaimból sikerült lecsípnem annyi időt, hogy összeállítsam a készletet. Másfél évig ez volt a menetrend, ékszergyártás magamnak és az Instagramnak. Az első vásárom december hatodikán volt egy kis galériában, és elég jól sikerült. Úgy tűnt, ami kijön a kezeim közül, nem csak nálam működik, hanem közönsége is van. Így voltam olyan bátor, és januártól nekiálltam rendszeresen vásározni. Márciusban azonban beütött a covid. Eladni nem tudtam, de a gyártással nem álltam le, az a pár jól sikerült vásár is hatalmas lendületet adott, sorra készültek az új és új ékszerek. Eladni nem tudtam abban a tempóban, ahogy utángyártottam őket, így mikor legközelebb vásárra került a sor, már csak a kész ékszerek töredéke került ki az asztalra. Mindig a legújabbak. Így kialakult egy jókora készlet, amiket főleg csak pakolgattam a dobozban, mérlegeltem, hogy kitegyem-e vagy sem, de a hely szűke miatt folyamatosan háttérbe szorultak.
Ezek a termékek kerültek a Ficakba, csak egyetlen napra – nagyon kedvezményes áron.