Skip to content
Igazgyöngy Alapítvány könyvjelző többféleIgazgyöngy Alapítvány könyvjelző többféle

Igazgyöngy Alapítvány könyvjelző többféle

450 Ft

Igazgyöngy Alapítvány papír könyvjelző

Készítő: Szuno / Igazgyöngy Alapítvány

Törlés

Igazgyöngy Alapítvány könyvjelző többféle – a legördülő menüből választhatod ki a mintát, amit szeretnél. Az ár 1 darabra vonatkozik!

A könyvejelzők az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásai alapján készültek.

“Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység, és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért. A következő generációért, a mostani generáció segítségével.  Alapítványunk Európa tíz legszegényebb régiójának egyikében, az Észak-alföldi régióban működik, központunkat Berettyóújfaluban hoztuk létre.

Művészeti iskolánk 2000 óta működik, hat településen (Berettyóújfalu, Komádi, Magyarhomorog, Körösszakál, Körösszegapáti, Biharkeresztes).
Tanévenként 550-600 tanulónk van, akik nagy része (nagyjából 70 százaléka) hátrányos helyzetű, és ezen belül is kiemelkedően magas a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma tanulók létszáma (300 fő). Képző és iparművészeti ágon oktatunk, délutánonként utazva a településekre, a gyerekekhez. Tanszakjaink: grafika-festészet, szobrászat és kerámia, fém- és zománcműves, környezet- és kézműveskultúra.”

Méretek (max hosszúság x szélesség), alkotók:

vörös cica – 15 x 10 cm, rajz: Mező Armandó, 12 éves
színes cica – 15 x 10 cm, rajz: Lévai Boglárka, 8 éves
róka – 15 x 8 cm, rajz: Erdei Zsülien, 9 éves
róka család – 13 x 10 cm, rajz: Tasi Bíborka, 11 éves
kék madár . 15 x 10 cm, rajz: Hagymási Hanna, 9 éves
bagoly – 15 x 7 cm, rajz: Horváth Regina, 12 éves

Anyag: karton papír

Igazgyöngy Alapítvány könyvjelző többféle

Szállítás

Személyes átvétel a Ficak Budapest Craft / Shopban (1072. Budapest, Nagy Diófa u. 3.) Az üzletben lehet bankkártyával is fizetni!

A terméket postázom is, a szállításra vonatkozó információk ide kattintva olvashatóak. A feltüntetett díjak Magyarországon belüli szállításra értendők! Ha máshová szeretnéd kérni, vedd fel velem a kapcsolatot. 

illusztráció

bagoly, kék madár, róka, róka kicsinyével, színes cica, vörös cica

Érdekelhetnek még…