Horváth Luca vagyok, tizenhat évesen, zsebpénz kiegészítésként kezdtem el ékszereket készíteni és árulni a helyi karácsonyi vásáron. Az egyik ilyen alkalommal egy indián fiú rendezkedett be mellettem. Vettem tőle egy fonott karkötőt, és kaptam tőle ajándékba egy réz karperecet. Csodálatos indás minta díszíti, de akkoriban csak ezüstöt hordtam, így a karperec dobozba került.
Tizenöt évvel később nagy változás állt be az életemben, és hogy ezt a világ felé is kifejezzem valahogy, lekerültek az ezüstök. Emlékeztem még a réz karperecre, előkerestem, és onnantól kezdve csak rezet hordtam. Aztán körvonalazódni kezdett bennem, hogy az ékszerkészítési mániám ki tudnám élni ebben az alapanyagban, így született meg végül a The brassy llama márka, nevében utalva az ihlet forrására, az indián kultúrára. Ez alatt a három év alatt sok változáson esett keresztül ugyan a márka, de a totemállat velem maradt.