A rövid válasz: naná! Kicsit hosszabban: már hogy a csudába ne? Nos, tényleg sok oka van, hogy miért is harmonizál a ’60-80-as évek stílusa és a modern design egymással.
Nálam a retro (de talán úgy helyes, hogy retró) a ’60-as évektől kezdődő korszakot jelenti kb. ’90-es, de inkább a ’80-as évek legvégéig. Az 1956-os forradalom utáni megújulás hatásaként a modern művészet teret kapott Magyarországon is. Ezzel mutattuk meg, hogy tudunk mi is olyat, mint a „nyugatiak”. És itt is kapható minden, mint ott. Személyes véleményem, hogy tényleg nem maradtunk el ebben.
A háziipari szövetkezetekben éltek tovább népművészeti hagyományok, kisipari termelőszövetkezetekben pedig a korábbi kismesterséget találjuk. A háziipari szövetkezetek vezető tervezőként többnyire végzett iparművészeket alkalmaztak. Az itt készített tárgyakat azután a prototípus alapján többen készítették el.
1977-re 71 népművészeti és háziipari szövetkezet működött, a termékeik értéke meghaladta a 3 milliárd forintot, a ’80-as évekre pedig majdnem megduplázódott a termelés értéke, és 56 ezer dolgozót foglalkoztattak. Az 1960-as évekre részben a munkahelyek országjárása miatt igen megnövekedett a szuvenírek iránti igény is, amelyeket ugyancsak a szövetkezetek állítottak elő.
A termékeket országos bolthálózatban árulták, 1975-ben 75 ilyen üzlet volt Budapesten, vidéken és az üdülőhelyeken. Nem csoda, hogy ezek a kézzel készült, a kisipari módszerek miatt majdhogynem egyedi tárgyak szinte minden otthonban megtalálhatóak voltak.
Sok esetben letisztult, organikus formák, színek, leegyszerűsített szimbolika, a népi művészet átemelése volt jellemző erre a korszakra. A tárgyak jelentős része funkcionális (na, jó a nippek nagyon nem), és a funkció összhangban van a formával. A mai tömegtermelésben használt anyagokhoz képest az örökkévalóságnak készültek, így sok eredeti tárgy a nagyszülőknél még megtalálható. Ugyanakkor bejöttek olyan újszerű anyagok is, mint a műanyag, ami máig modernné teszi a használati tárgyakat.
Manapság én is, és kézműves barátaim is hasonló technikával dolgozunk. Ugyan mindegyik tárgyunkból szigorúan véve csak egy van, de a forma- vagy színvilág, az anyaghasználat mégiscsak ismétlődik. Ezért fér meg a kettő olyan jól együtt a Ficakban.
Az adatok forrása: Ament-Kovács Bence: Háziipari és népi iparművészeti szövetkezetek a második világháború utáni Magyarországon
